A mi hivatásunk az, hogy a világ közepette éljünk, ott, ahol Isten dicsőségét a legjobban előmozdíthatjuk. - P. Bíró Ferenc SJ
Jézus Szíve Társasága - Societas Jesu Cordis

Mura Erzsébet SJC

Mura Erzsébet SJC

1925. szeptember 12-én születtem Taktaharkányban.

Gyerekként a Szívgárda tagja lettem.

1941-ben Pécelen beléptem a Jézus Szíve Népleányai Társaságába,és folytattam tanulmányaimat a kertész szakon. A Társaság programjából vonzó volt számomra Jézus Szíve tiszteleteés a néppel való foglalkozás.

1944-ben letettem első eskümet a Társaságban. 1946-1954 között a kecskeméti Korda munkatársa lettem.

A szétszóratás után a kecskeméti megyei kórház felvételi irodáján dolgoztam négy órában, közben estiben Pesten érettségiztem. Tanulmányaimat a hitoktató- és kántorképzőn folytattam.

1958-ban Újszilvásra helyeztek, ahol sekrestyés és harangozó voltam.Majd Lajosmizsén iskolai és templomi hitoktatást végeztem és segédkántor lettem.

Csanádpalotán kántor-hitoktatóként működtem egészen a nyugdíjba vonulásomig.

A nyugdíjas éveim alatt Kövegyen és Óföldeákon kisegítő kántor voltam, Makón pedig templomi és iskolai hitoktatást vállaltam.

2005-től Szegeden élek. Kezdetben bekapcsolódtam a Szentjánosbogár klub gyerekprogramjába, később az idősek otthonának és a vakok intézetének lakóit látogattam rendszeresen.