A mi hivatásunk az, hogy a világ közepette éljünk, ott, ahol Isten dicsőségét a legjobban előmozdíthatjuk. - P. Bíró Ferenc SJ
Jézus Szíve Társasága - Societas Jesu Cordis

Tyukodi Beáta SJC

Tyukodi Beáta SJC

1972-ben születtem a partiumi Kaplonyban.

Nagykárolyban érettségiztem 1990-ben, majd Szatmárnémetiben a teológia levelező tagozatára jelentkeztem. 14 évi hitoktatás és „útkeresés” után jelentkeztem a Jézus Szíve Társaságába, 2006. január elsején a Budapesti Tanulmányi Házban kezdtem meg a próbaidőt.

Első esküm letétele után a szegedi Korda Könyv- és Kegytárgy üzletünkben voltam munkatárs, emellett a szegedi Szentjánosbogár Klub gyerekprogramjában működtem együtt egyetemista fiatalokkal. Meghívásra lelki napok tartását, vidéki kiszállásokat is örömmel vállaltam. Tanulmányaimat 2011-ben folytattam a Semmelweis Egyetem lelkigondozói szakán, és újra a Budapesti Tanulmányi Ház lakója lettem. Az ifjúságpasztoráció és a hivatásgondozás területén Mézinger Gabriella testvérrel dolgoztam együtt, az Emmausz Hivatástisztázó Ház elindulásakor a 2012-2013-as tanévben Gabi testvér segítője voltam.

2013 őszétől a szatmári közösségben élek, az egyházmegyei ifjúsági iroda referenseként és a hivatásgondozó munkacsoport vezetőjeként szolgálom az Urat.